|
Viscount
Orgonaszalon :: Vendégkönyv
Vendégkönyv
Köszönjük azt a sok elismerő levelet, amelyet orgonaszalonunk megnyitása
óta kaptunk. Mostantól ezen az oldalon jelentetjük meg a virtuális
vendégkönyvünkbe írt leveleket.
Szotyori Nagy Gábor református lelkész küldte Gödről:
Tisztelt Orgonaszalon! Tisztelt Loósz Úr!
Nagy örömmel és megelégedéssel használjuk az immár másfél éves Prestige 80-as orgonánkat, s úgy érzem ez idő alatt a gyülekezet és a vendégeink is meggyőződhettek a hangversenyek során az orgona értékeiről!
Önök által is ismert tény, hogy én szakmailag sípos orgona párti vagyok, sőt orgonaépítő is, így érzékenyebben és kritikusabban kezelem az elektronikus orgonákat. A várakozásaimat messze felül múlta ez a hangszer. A négy aktív láda együttesével a templomot teljesen betölti, s mivel csak 40%-on mennek a ládák, így a hangszépség akadálytalanul bontakozhat ki.
Véleményemet az alábbiakban próbálom kifejteni:
- Regiszterek: egy orgona hangszínkészlete meghatározza az orgona egész hangzását. Igen nagy pozitívumnak tartom, hogy ezt a készletet igazán magam választhatom meg a könyvtárból. Az is az igazsághoz tartozik, hogy nem sok regisztert változtattam, mert az eredeti is kiváló minőségű, a diszpozíció igazán eltalált és gondos tervezés eredménye. Mégis, mi beállíthattuk úgy, hogy az általunk elképzelt hangideált megtaláljuk.
- Igen jó, hogy mint a sípos orgonákat, lehet intonálni a regisztereket. Igazából kell is, hiszen egy-egy terem akusztikai viszonyai egyediek. Más és más frekvenciákra rezonál a terem, így mi is a basszusban bizony sokat módosítottunk a terem függvényében. Hangerő és hangszínváltozás egy regiszteren belül, a terem adottságainak megfelelően, igazán sípos orgonaszerű lehetőségeket adott.
- Mindhárom manuálon és a pedálon is megvalósíthattuk azon elképzeléseinket, hogy az egyes regisztercsaládok más és más jelleget képviseljenek. Példaként a fuvolák: a harmadik manuálon Rohrflöte, a főművön Flute harmonique, a pozitíművön Gedackt a 8’-asok között, vagy a principál hasonló fekvéseiben: a redőnyművön Geigenprinzipal, a főművön német Prinzipal, a pozitívon olasz Prinzipál. A mixtúrák, amelyek igen kényes pontjai az elektronikus orgonáknak, ugyancsak más és más karakterűek, hála a könyvtár lehetőségeinek. A redőny Plen jeu öt sorosa telt , a mellette lévő szinező Cimbellel együtt telt és fényes. A főmű német Mixtúrája a principálokkal együtt, telt és erőteljes plenó hangzást ad. A pozitív éles Mixtúrája jól kontrasztál a főmű hasonló regisztereivel. A vonósjátékok is hasonlóak. Itt külön ki kell emelni a pedál igen használható Violonbasszusát.
- A nyelvjátékok, szinte külön történet. Itt minden megtalálható, ami egy ekkora orgonához kell! Az orgonán francia romantikus zenét játszva derül ki, megtévesztően hasonlít a valódihoz.
- Kezelhetőség: Sokaknak talán furcsa az amerikai rendszerű, azaz osztott szabadkombináció. Barátkozás és tanulás kérdése! Az egészen biztos, hogy ezzel a megoldással minden zene eljátszható. Precíz működésével, léptetőivel: előre és hátra, az orgonista felszabadultan játszik. Külön kiemelném a redőnyök igazi jó hatását és orgonaszerűségét, azaz a hang nem tűnik el a redőny zárásakor, hanem valósághűen halkul el, mint ahogy ez a sípos orgonáknál valóság.
- A sok pedálpiston ugyancsak a játékost tehermentesíti. (bár ennek működésével vagyok igazából elégedetlen, mert nem elég megbízható)
- Vélemények: Az elmúlt időben sok orgonista kerete fel orgonánkat koncertet adva. Közöttük nem egy Liszt-díjas. Mivel az orgonisták sípos orgonán szeretnek játszani, ami természetes, így nagyon vártuk a véleményt. Minden művész pozitívan nyilatkozott, hiszen messze jobbat kaptak, mint amit vártak. Mi, akik orgonálunk rajta, ezzel teljesen egyet is értünk.
- Összefoglalva: Nem sípos orgona! De igazán tisztességes és szép alternativa. A sípos orgona, melyre vágyunk, elérhetetlen, de ez egy kis gyűjtéssel elérhető. A tizenöt év zenés áhítatainak tapasztalata mondatja velem, egy ilyen hangszer egy rossz és kicsi orgonát messze felülmúl. A hasznáról pedig csak az emberek nyilatkozhatnának, akik ennyi esztendőn keresztül be lettek vezetve a zene mélyebb rétegeibe, akik annyi mindent megtanulhattak és élvezhettek az orgonairodalomból, és akik az istentiszteletek énekvezetését, elő és utójátékokat hallhatták.
Végül köszönjük a sok segítséget, az anyagi ütemezés lehetőségét, az együtt gondolkodás és együtt álmodás baráti lehetőségét. Örülünk a hangszernek, használjuk (heti 20 órát megy) és Isten dicsőségét hiszem, nem meglopja az un. „pótlék”, hanem értő kezek által éppen a dicsőségét hirdeti és szolgálja.
Göd, 2008. március 20.
Szotyori Nagy Gábor ref. lelkész
Borbély Magdolna karnagy
Ifj. Szotyori Nagy Gábor orgonista, egyetemi hallgató
Tóth Roland küldte Tihanyból:
Szívből gratulálok a bemutatóteremhez,
remélem hamarosan élőben láthatom. Nagy rajongója vagyok a VISCOUNT
orgonáknak, Loósz Róbert úrnak hála, a veszprémi Szemináriumnak
is Prestige 60-as "mesterorgonája"van. Nem bántuk
meg, sőt valóságos csoda a hangszer!!! A honlap fantasztikus és nagyon
igényes!! Biztos vagyok benne,hogy munkájuk
eredményes és sikeres lesz, hiszen az orgonákkal foglalkozók
a művészetet is ápoják! Szuper jó a "házikoncertek
rendezésének ötlete!!! Tényleg egyedülálló dolog! Hiszem, hogy sok
orgonabarát megszereti
ezeket a hangszereket! Mindenki nevében köszönet a kezdeményezésért.
Isten áldását kívánom Loósz Róbert úr -és a cég további
munkájára.
Tisztelő szeretettel: Tóth Roland
teológus
|